www.talannaplo.hupont.hu

Talán napló, talán nem. Ezt mindenki döntse le maga!

A kezdetek:

Szülő nélkül felnőni.. nem is tudom mihez hasonlíthatnám. Egyenlőre még keresem a megfelelő kifejezést rá. Gyerekként elveszteni egy szülőt, keserves. Iszonyatos megrázkódtatás. Valójában, fel sem fogja a gyermek. Majd csak amikor kezd felnőtté válni, akkor jön rá, hogy valami hiányzik az életéből. Az apai szigor, az anyai jó tanács, a szülői szeretet. Egyiket sem pótolhatja semmi, és senki.

A szüleim hamar itthagytak bennünket. A testvéreimmel csak egymásra számíthatunk. Elég nehezen indult az életünk az elvesztésük után. Apa halála utánanya férjhez ment. Az anya halála után a férje lett a gyámunk. Egy évvel később a keresztszüleim. Majd négy évvel később, a bátyánk.  Reménykedünk benne, hogy helyrerázódik az életünk.



2011. 11. 29.

Egy csodálatos keddi nap. Az idő elég komor, már fagyos, de számomra mégis felejthetetlen. Ezen a napon lett barátságból párkapcsolat. Ez nem  teljesen igaz.... Néhány hónappal korábban kezdődött. Azt hittem szerelmes vagyok K.-ba, ma már tudom, hogy sosem volam az. K.-val és a barátjaával M.-el, illetve az én barátnőmmel E.-vel elmentünk bulizni. K. bemutatta nekünk M.-et. Egyeltalán nem találtuk szimpatikusnak, sőt, bunkónak találtuk. Később K.-val romlott a kapcsolatom. Eljártam bulizni, ott amolyan női bosszúból T.-vel csókolóztam. Majd jött a november. A barátaim elhívtak bulizni, ahol csatlakoztak hozzánk M.-ék a barátjával B.-vel. Próbáltam kerülni, de rájöttem, hogy ez lehetetlen. Mindenhol ott volt ahová csak tekintettem. A barátaink azzal drukkoltak elő, hogy tetszem neki, hogy közeledni próbál, de én elhárítom. Végül engedtem. Hagytam had legyen a közelemben. Beszélgetni kezdtem vele. Egyre jobban kezdte felkelteni az érdeklődésemet, de ellenkeztem a kísértésnek. Bosszúra akartam használni. Adtam neki egy szájra puszit, amire a válasza egy csók volt. Miután ő hazament, csókolóztam T.-vel. Egyeltalán nem voltam magamra büszke. Soha nem csináltam ilyesmit, és nem is akarok soha többet. Másnap M. megkeresett a facebookon. Attól kezdve üzenet üzenetet követett. Együtt jártunk iskolába, együtt jártunk haza. Amikor csak tehettük bezséltünk, találkoztunk. Közöltem vele, hogy túl közel került hozzám, hogy ez nem helyes, ugyanis én érzek valamit még mindig K. iránt, és nem szeretném, ha M. csalódna. Két napig bírtam, tovább nem. Újra kerestem. Hiányzott a társasága. 29.-én úgy volt, hogy sétálni megyünk, de elég fagyos volt az idő, ezért arra kértem, jöjjön inkább át hozzánk, itt is ugyan úgy tudunk beszélgetni. Nálunk aztán elcsattant egy csók, majd egy újabb.

Megkérdezte:
    -És most akkor mi lesz?
    -Mire gondolsz?
    -Ránk. Kettőnkre.
    -Te mit szeretnél?
    -Téged...
És engedtem. Nem telt el egy hét, és nálunk aludt. Meglepődtem magamon, hiszen nem ilyen vagyok. De még most sem bántam meg.
Új év napján amikor felébredtünk azt mondta szeret. Többször újrakérdeztem, mintha nem hallottam volna hogy mit mondott. Nem akartam elhnni. Nem akartam hogy csalódjon, de ő is tudta nagyon jól, hogy még nem tettem magam túl K.-n, és még nem érzek iránta a barátságon kívül semmit. Megértő volt. Mindez ellenére is velem maradt, bár nem értem még ma sem hogy miért.
Január vége fele, rájöttem, jogy valami más.. Valami nem olyan mint amikor csak ismerkedtünk. Beleszerettem. Amikor ezt elmondtam neki, máshogy fogadta mint amire számítottam. Azt hittem, majd "örömtáncot fog járni", de nem, csak nézett rám egy pisshzenés nélköl, mintha az járna a fejében, hogy ezt tényleg kimondtam e, vagy csak álmodik.
Azóta más városba költöztem. Kevesebb időt tudunk együtt tölteni, sokkal jobban hiányzik. De amikor csak alkalmat találunk rá, együtt vagyunk.



2012. 05. 09.

Ülök a számítógép előtt, és azt figyelem, ahogy az öcsém jógagyakorlatokat végez. Érdekes... Sokszor szerettem volna kipróbálni, de soha nem jutottam el odáig.

A napomat nem töltöttem itthon. E.-nél, illetve a M.-nél voltam látogatóban. Jó hogy újra beszélünk végre. Egy életre megtanultam, hogy soha nem szabad elrontani, elhanyagolni a barátságot, egy párkapcsolat miatt. De ugyanez érvényes fordított helyzetben is. Tudni kell időt szánni mindenre. "Mindenkinek arra van idelye, amire szán."

Szerelmemmel mostanában vitatkoztunk. Nem szeretek vele veszekedni. Nagyon türelmes velem. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire hisztis, mennyire kibírhatlan tudok lenni, ő mégis, így is szeret velem lenni.
Már volt köztünk szó arról, hogy nem mindent tud nekem viszonozni, értve itt a nemi életünkre. Nem vagyunk együt túl régóta, tisztában vagyok én is vele, hogy össze kell szokjunk, de azért mégis egy kissé rosszul esett, hogy én mindent megteszek azért, hogy boldog legyen, ő viszont nem teljesen viszonozza ezeket. Amióta szó volt köztünk ilyesmiről, egyre jobban odafigyel rám is. Igyekszik. Aranyosan csinálja. Ma együtt voltunk. Káprázatos volt. Olyan rossz ilyenkor elválni tőle. Nehezen engedem el, pedig muszáj. Gondoltunk már rá, hogy együtt alszunk, mint a kapcsolatunk elején, de sajnos ez még egy ideig nem megoldható. A szülei nem bánnák,, viszont az én nevelőm annál inkább. Azt mondja, egyetlen aprósággal elronthatom az egész életemet. Tudok vigyázni magamra, és egyikőnknek sem ment el az esze, hogy ne gondolkozzon, és cselekedjen helyesen, de mégsem engedi.




2012. 05. 11.

Tegnap és ma is délutánra kellett menni iskolába. Roppant mód élveztük a barátnőimmel. Tegnap kínai étterembe voltunk tanítás előtt. Azt hiszem nem tulzok, ha azt írom, degeszre ettük magunkat. Tanítás után Mc Donald's ba mentünk, ma pedig ott kezdtünk. Nagyon fáradt vagyok. Tegnap korán elaludtam, és mégis, mindjárt leragad a szemem, de nem bánom, mert ha alszom, gyorsabban telik az idő, és holnap végre láthatom M.-et.
Youtube-on keresgettem a zenék között, és olyan videókra akadtam amiktől elkapott a sírás. Egy amerikai kislányról szóltak, aki daganatos beteg, Taylor Love-nak hívják. 13 éves. 5 éves koráig egy átlagos, boldog kislánynak látta mindenki, makk egészséges volt, mígnem egyik nap borzasztó fájdalmat érzett. A szülei elvitték az orvoshoz, aki megálapította, hogy a kislány daganatos. Egy fiatal énekes lány felkereste, segített neki amiben csak tudott, pénzt gyűjtött, a barátja lett. A kislányt megműtötték, majd hazamehetett, maszkkal már közlekedhetett. További információhoz még nem jutottam. De elgondolkodtam. Én mindössze csak róla néztem videófelvételeket, ő is a világ másik végén él, de Magyarországon is rengeteg daganatos gyerek van, és nem csak gyerek, de felnőtt is. Közeli ismerőseim is vannak, illetve voltak akik hasonló betegséggel küdöttek, küzdenek. Hihetetlen. Én nem tudnék elég erős lenni, ha nekem, vagy valameik családtagomnak lenne ilyen betegsége.
Beszélek az egyik általános iskolai volt osztálytársammal, közben nézegetem a fényképei a facebookon, és valami hihetetlen amilyen tehetséges. Olyan képet festett pastel krétával az óceán hullámzásáról, teljesen olyan mintha egy fénykép lenne. Nagy volnalakban elmeséltem neki, hogy hogy ismerkedtünk meg M.-el, meg egy pár dolgot, és szerinte teljesen filmbe illő a kapcsolatunk. Ha bele gondolok, valóban. Sok olyan "jelenet" lezajlott már köztünk amiből össze lehetne írni egy szuper forgatókönyvet.



2012. 05. 12.

Végre találkoztunk. Már nagyon hiányzott. Tesóm közölte vele, hogy novemberig nem alhatunk együtt, hogy addig böjtölnie kell. Annyira cikisnek éreztem a helyzetet.
Egyik ismerősöm, tőlem kért segítséget, hogy felszedhesse egyik barátnőmet. Némely srác annyira önbizalomhiányos. Van amelyiknek meg túl nagy az önbizalma.



2012. 05. 13.

Átaludtam az egész napot, holnap meg már iskola és korán kell kelni... Totál hulla leszek... Nem bírok majd felkelni, pedig muszáj leszek, mert vár rám egy angol dolgozat. Délután meg találkozok az én életemmel. M. kapott a nővéremtől egy üzenetet, hogy jövőhét szombaton megtartja a névnapi buliját, és hog jó éenne ha elmennénk. Ezzel különösebben nincs is gondom, csak az nem tetszik, hogy miért M.-nek szól először, ha az én testvérem? Vagy majd az utolsó pillanatban szól, hogy jah figyelj már jössz vagy nem, mert ma tartom. Vagy elfelejt szólni róla, addig húzza rám az orrát, mert neki nem tetszik, hogy E.-vel megint jóba vagyunk. Persze, ő húzhatja a száját amiért én az egykori lejobb barátnőmmel újra jóban vagyok, de nekem egy szavam sem lehetett, mikor ő K.-val találkozgatott, beszélt, meg eljárt bulizni.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 11
Heti: 9
Havi: 30
Össz.: 20 127

Látogatottság növelés
Oldal: Talánnapló
www.talannaplo.hupont.hu - © 2008 - 2024 - talannaplo.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »